Kezdőlap Cikkek Alternatív képességfejlesztés Alternatív Képességfejlesztő tábor
Alternatív Képességfejlesztő tábor PDF Nyomtat Email

„CORTEX” (kéreg, agykéreg)

 

Alternatív képességfejlesztő táboraink viselték ezt a nevet a nyáron.

Két turnusunk közül az elsőt általános iskolás gyerekeknek ajánlottuk, a másodikat, leendő első osztályosokkal töltöttük, előkészítve és egy kicsit közelebb hozva hozzájuk az iskolát.

Mindkét alkalommal sor került a gyerekek „behangolására”, ami az agyféltekék harmonikus működését eredményezi. Segítségünkre voltak ebben  a  LifeCons Akadémia Alternatív Képességfejlesztő Tanácsadó hallgatói, akik néhány nap gyakorlatot töltöttek velünk.

Rendkívül sikeres és eredményes két hetet tudhatunk magunk mögött, valamint 50, szorongástól, megfelelési kényszertől „fel”szabadult, gyerekről tudhatjuk, hogy szeptembertől nem kényszer, hanem élmény iskolába járni.

Programunkról az alábbi levélben kaptunk visszajelzést.

Kedves Zsuzsa és Attila!

Hálával és szeretettel gondolok rátok, és arra a tábori hétre, amit gyermekem és én együtt tölthettünk veletek. Úgy érzem, le kell írnom, milyen fantasztikus és mennyire szükséges az, amit tesztek, és ahogyan teszitek.

 

Az Egyensúlyért Bt. oldalán értesültem erről a nyári iskolaelőkészítő-fejlesztő táborról. S bár kislányom még csak 5 éves múlt az idén nyáron, mégis úgy döntöttem, elviszem ide. Próbáljuk meg, hátha tetszik majd neki és szívesen jár, legfeljebb, ha menet közben úgy látom jobbnak, nem erőltetem tovább.

 

Sejtésem beigazolódott: fantasztikusan érezte magát, gond nélkül beilleszkedett a 6-7 éves gyerekek közé, alkalmazkodott hozzájuk, szépen együttműködött és sokat játszott velük. Egyértelműen fejlődött a táborban, a hasznára vált és nagyon is megérte elvinni őt oda.

 

Külföldön élünk, de ott magyar nyelvű óvodába jár tavaly óta (kimondhatatlan örömére és büszkeségére), így hozzá van szokva az azonos anyanyelvű kortársakhoz. Ám magyar gyerekekkel találkozni, játszani, ismerkedni számára mindig és mindenhol különleges élményt jelent. Részben ez is az oka annak, hogy beírattam, így biztosítva neki a lehetőséget.

 

Az előre kialakított, rituálékkal tűzdelt napirendnek köszönhetően kellemes ritmusban zajlottak a napok. (pl reggeli körbeülős-köszöntős játékok, beszélgetések, vagy az ebéd utáni  relaxációs vagy jógagyakorlatok…)

A foglalkozások megfelelő arányban tartalmaztak szellemi-alkotó és fizikai, mozgásos-ügyességi feladatokat. Mind célzottan az iskolára való fel- és előkészítés jegyében. (pl figyelemösszpontosítás, utasításkövetés és végrehajtás, téri tájékozódás, érzelmi hozzáállás formálása, önkifejezés, kommunikáció fejlesztése…)

Ugyancsak elmondható, hogy a tevékenységek párban vagy kiscsoportos felosztásban zajlottak. E feladatok közben a gyerekeknek jó alkalmuk nyílt megtapasztalni az egymásrautaltság érzését, fejleszthették segítőkészségüket, empátiájukat, felelősségérzetüket és gyakorolhatták a hatékony kommunikációt egy adott cél érdekében.

Minden napra jutott egy vagy két úgynevezett iskolaérettséget igazoló teszt, feladatlap, melyet kiértékelve és gyerekenként összegyűjtve a végén átadtak a szülőknek. A tábort követő héten ugyanis külön időpontokban külön a szülőknek szerveztek (és ez a tábor részét képezte, mind pénzben mind időben!!!) egyéni konzultációkat. Ezek során Zsuzsa és Attila tájékoztatta a szülőket az adott gyermekkel kapcsolatban tapasztaltakról és szakmai tanácsokkal segítették őket.

A szerda délelőtt egyik programjaként lovagolni is elvitték a gyerekeket egy közeli lovasiskolába.

 

Zsuzsa és Attila személyisége hiteles, szakmaisága rendkívül meggyőző volt számomra. Úgy tudták a gyerekeket munkára serkenteni, figyelmüket könnyedén és tartósan magukra vonni, sok humorral és végtelen, szinte már hihetetlennek tűnő türelemmel megtalálni velük azt a hangot, amellyel hatékony együttműködésre bírták őket, hogy mindeközben tekintélyük volt. Pontosan olyan tekintélyük, amilyen kellett. A gyerekek mégsem tartottak tőlük, sőt, lelkesen és főleg bátran kérdeztek (erre kifejezetten buzdítva is voltak a tábor alatt!!!) és érdeklődve várták mindig a következő tevékenységet.

A szabad játékok során sokféle érdekes játékot és eszközt próbálhattak ki legnagyobb örömükre. (Pl trambulin, segway, lépegetők, fekvő nyolcas pályák stb.)

Nem annyira domináltak a klasszikus gyerek-felnőtt, vagy a tanár-diák szerepek, sokkal inkább partneri, „ember-ember” kapcsolatok voltak jellemzőek.

Zsuzsát munkájában magától értetődő természetességgel segítette sok éves tanítói tapasztalata és szakmai-módszertani fogások, fortélyok egész tárháza. Attila közvetlen, játékos, barátságos személye kedves volt a gyerekek számára. A kettejük közötti együttműködés hihetetlen finomsága engem is elvarázsolt. Egy tekintet, egy mozdulat, egy szó és máris tudták mi a következő lépés. (Valahogy így kéne ezt csinálni nekünk felnőtteknek is. Mennyivel más lenne így a munkahelyi légkör!)

Szerepet kapott a tábor során, vissza-visszatérő módon, a pontos és egyértelmű megfogalmazás, közlés szükségessége is; ez nekem különösen szimpatikus volt. A „Kitört a hegye a ceruzámnak!” nem ugyanazt közli, mint a „Kérek egy másik ceruzát, mert ennek kitört a hegye!” Úgy érzem ezekre az aprónak tűnő, de annál lényegesebb különbségekre nem árt már ilyenkor, gyerekkorban felhívni a figyelmet és gyakorolni otthon is, a családon belül. Fontosnak tartom, hogy különbséget tegyünk kérés, felszólítás és egyszerű kijelentés között.

A megfelelő étkezésre is nagy hangsúlyt fektettek a tábor vezetői. A délelőtti és a délutáni uzsonnaszünetben is kellő időt hagytak a részben otthonról hozott szendvicsek és egyéb elemózsia elfogyasztására. Ezt kiegészítették rengeteg gyümölccsel és ásványvízzel, ügyelve arra, hogy mindenki megfelelő mennyiségű folyadékot és lehetőleg minél több gyümölcsöt fogyasszon. Az ebéd előfizetéses formában történt egy közeli étteremben, ahol a gyerekek a menü elfogyasztása közben egyrészt elleshették és gyakorolhatták a kulturált étkezés és viselkedés szabályait, másrészt segítséget kaptak az ebédjük elköltéséhez is (pl hús felvágása…stb).

 

Belgiumban élőként és az ottani állami és magán bölcsődék és óvodák minőségét, tevékenységét („első kézből” is) többé-kevésbé ismerve fantasztikus érzés számomra megtapasztalni, hogy ez a tábor itt Magyarországon, magyar gyerekekkel, magyar vezetőpedagógussal mennyivel több, minőségibb, gyerekbarátabb, szakmaibb és emberibb. Az egyéni szükségleteket figyelembe vették, gyakorlatilag nem volt a gyerekeknek kudarcélményük a tábor során. Nem volt „rossz” vagy „nem jó”, csak „jó” és „lehet még jobb is”, „tudsz te ennél még jobbat is”. Nem kellett mindig mindent elvárásokkal megterhelve megoldaniuk, szabad volt tévedni és azt meg lehetett beszélni. Főként a „miért”-eket. Viszont minden egyes feladatot, játékot végig kellett csinálniuk. Ha egy munkába belefogtak, azt be is kellett fejezniük. Lustaságból, megszokásból nem bújhattak ki alóla.

Számos helyzetben megtanulhatták azt is, hogy bármit, ami új és ismeretlen, érdemes kipróbálniuk, mielőtt látatlanban nemet mondanának rá. Még akkor is, ha tartanak tőle először, mert könnyen lehet, hogy élvezni fogják és kedvet kapnak hozzá.

Számunkra a tábor egyik üzenete, hogy ki kell próbálni az újdonságokat ahhoz, hogy eldönthessük, hogy tetszik vagy nem tetszik, akarom vagy sem.

 

Jó volt látni, hogy minden gyerek kivétel nélkül élvezte a tábort és remekül érezte magát. Hogy a  második napon már egymással is milyen türelmesek, segítőkészek és udvariasak voltak és mennyire tudtak és akartak egymásra is figyelni. Hogy az agresszív magatartásformának még a csíráját sem lehetett tapasztalni a héten. Volt humor, játék, kihívás és szabadság; de volt rend és voltak szabályok. Minden határ egyértelműen kijelölve, s ez adott igazi felszabadult biztonságérzetet a gyerekeknek, amiben ilyen szépen ki tudtak bontakozni.

 

Mindenkinek tiszta szívből ajánlom Zsuzsát és Attilát és ezt a tábort. Remélem lesz jövőre is! Ha igen, mi újra ott leszünk!

 

Barta Veronika és anyukája Kovács Anita Belgiumból

 

Névjegy

Gál Attila kineziológus

Gál Attila

Kineziológus szakértő és vizsgáztató, Coach kineziológus, TEK tanácsadó,
alternatív mozgás és masszázsteraputa vizsgáztató, fülakupunktúrás addiktológus szakértő és vizsgáztató
Email: info@egyensulyert.hu
Telefon: +36 20 9264-010

Egyensúlyért Blog

Iwiw adatlap
IWIW

FaceBook adatlap
FaceBook

Kapcsolat
Levélküldés

Skype Me™!
Skype

Chat with me

Bemutatkozás

Levelezési cím:

2401 Dunaújváros
pf. 356.

 

Rendelők, térkép

 

Egyensúlyért Bt.

2400 Dunaújváros,

Kohász u. 8. fszt. 2.

 

Alterna Kft.

1123 Bp., Alkotás u. 37.

 

+36 20 9264-010Kérjen

időpontot

MOST!

Online

Jelenleg 9 vendég olvas minket
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com