| Alternatív képességfejlesztés Csenge naplója |
|
|
|
|
Csengét októberben ismertem meg. 10 éves. Tanulási nehézségekkel küzdött, az írásképe rendezetlen volt, figyelmét nem tudta az elvégzendő feladatra összpontosítani. Hat hónapon keresztül heti két alkalommal járt fejlesztésre. Édesanyja összefoglalta a fejlesztési időszak tapasztalatait. Szemmel látható és kézzel fogható változásokról számolt be. Ezek a tapasztalatok olvashatók a táblázat első oszlopában, a másodikban pedig a mélyben zajló, analóg folyamatokat mutatom be a terapeuta szemszögéből. MOZGÁS „A labdajátékokban, biciklizésben sokkal ügyesebb, mint azelőtt volt.”
Hat hónapon keresztül minden egyes foglalkozáson dolgoztunk az egyensúly fejlesztésén. Egyre ügyesebb, magabiztosabb lett a különböző feladatok végrehajtásában. Kezdetben nagyon félt, bátortalanul ült, térdelt a gimnasztikai labdára, később azonban már négykézláb állt rajta és alkalomról alkalomra egyre több ideig volt képes egyensúlyát megőrizni. Idővel új testhelyzeteket talált ki magának, próbára téve ezzel egyensúlyát.
ÍRÁSA
„Külalakja és pontossága sok javult”
Gyakran végeztük a „gondolkodó sapka” gyakorlatot, hogy kiegyensúlyozzuk a két agyféltekét, segítsük a koncentrációt. A gyakorlat során a fül peremét föntről lefelé haladva, finoman kifelé pödörjük, végül meghúzogatjuk a fülcimpát. 5-15-ször ismételjük alkalmanként. Ez ráhangol bennünket a MEGhallásra (pl. tollbamondás előtt). Ha a fülenergia egyensúlyban van, minden irányban érzékelünk. A középvonal-keresztező mozgások különböző formái beépültek a mindennapi gyakorlatok közé. Csenge kedvenc gyakorlatainak egyike volt az ABC-nyolcas. Sokszor rajzoltunk fekvő nyolcast levegőbe, papírra, táblára és a lendület továbbvezetésével írtuk bele a betűket. Gyerekekkel sokszor előfordul, hogy azért ejtenek helyesírási hibákat, mert bizonyos betűket „nem kedvelnek”. Ez a – legtöbbször tudatalatti – stressztényező okozza, hogy egyes betűk vagy láthatóan eltérnek az írásképtől, vagy kifelejtődnek. Csenge esetében a teljes ABC-vel dolgoztunk.
KÖRNYEZETE
„Alakul a körülötte lévő tárgyak rendszere.”
A fejlesztés kezdetén minden gyakorlatot gyorsan és csak úgy nagyjából hajtott végre. „Minél hamarabb legyünk túl rajta, mindegy, hogy hogyan.” Gyakran előfordult, hogy egy-egy gyakorlatsor újrakezdésére kértem őt, mert annak végrehajtásában hibát vétett, vagy pontatlan volt. A foglalkozások során megszokta, hogy a „rend” a fegyelmezetten és pontosan egymásra épülő mozdulatsorokból áll. Később már figyelmeztetés nélkül is újrakezdte a feladatot, ha hibázott. Ez fontos előrelépés volt, hiszen a fejlesztés lényege éppen az, hogy hibázni teljesen normális, elfogadható dolog, csak meg kell tanulni észrevenni, és tudni kell kijavítani a hibákat. Ezt tökéletesen megtanulta.
ÉRZÉSEI
„Érzéseit sokkal pontosabban tudja kifejezni, és sokkal mélyebben tudja átadni.”
A kezdetekkor szinte semmilyen érzelmi reakciója nem volt. Ha megkérdeztem, milyen érzés volt egy-egy feladatot megoldani, a válasz csak ennyi volt: háááát, nem tudom. Rengeteg érzékszervi gyakorlat során tanulta meg kifejezni, mit is érez valójában. Például ha egy tüskés labdával megszúrtam a tenyerét, miközben csukva volt a szeme, októberben még semmit sem reagált, márciusban már megrándult az arca, elmondta, hogy szúrást érzett, ami váratlanu l érte, hideg volt, kemény és kellemetlen. Már a feladatokat is érzelmekkel kapcsolta össze: „Hú, ez nagyon nehéz lesz nekem, de tudom, hogy büszke leszek magamra, ha megcsinálom, és az nagyon jó!”
Egyéb
„Mindig „túlpörgött” bizonyos helyzetekben, alkalmakkor (pl. dolgozat, verseny, születésnap). Most képes kezelni izgatottságát. Ha feladatot adok neki, vagy megkérem valamire, már nem úgy reagál, mintha meg sem hallaná, vagy –„Jaj, anya! Ne máááár!!”- hanem jön, és megteszi, amire kértem!”
Csenge már nem jár fejlesztésre. Otthon, önállóan is képes alkalmazni mindazt, amit megtanultunk. Édesanyja leveléből kiderül, hogy az alternatív képességfejlesztés nemcsak a tanulás folyamatára volt erős hatással, hanem az egészséges személyiség-fejlődést is szolgálta.
Antal Zsuzsanna Alternatív Képességfejlesztő terapeuta
|

Gál Attila
Kineziológus szakértő és vizsgáztató, Coach kineziológus, TEK tanácsadó,
alternatív mozgás és masszázsteraputa vizsgáztató, fülakupunktúrás addiktológus szakértő és vizsgáztató
Email: info@egyensulyert.hu
Telefon: +36 20 9264-010
|
|
Levelezési cím:
2401 Dunaújváros
pf. 356.
Egyensúlyért Bt.
2400 Dunaújváros,
Kohász u. 8. fszt. 2.
Alterna Kft.
1123 Bp., Alkotás u. 37.