Kezdőlap Cikkek Autoszuggesztió (COUÉ módszer) Az egészség utáni vágy tudattalan elnyomása, a kövérség problémaköre
Az egészség utáni vágy tudattalan elnyomása, a kövérség problémaköre PDF Nyomtat Email

(Részlet Emil Coué: A gyógyító erő című könyvéből)

Emil Coué-t tartják a pozitív gondolkodás atyjának. Ő fektette le a gondolaterők törvényét, melyeket a mai napig nem tudtak kétségbe vonni. Tőle tanult José Silva (Agykontroll), és Shultz professzor (Autogén Tréning) is. Nézzük hát mit gondolt Coué mester a kövérségről:

A hit szerepe

„Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egészségünkre, túlélésünkre vonatkozó indíttatásunk minden más indíttatásunknál erősebb. „Csak egészség legyen!” – mondogatjuk. Ez a hit azonban téves, és az ebből származó következtetések ugyancsak tévesek.

Ha felállítanánk egy sorrendet, amely azt lenne hivatott szemléltetni, hogy a fent kiemelt egészség utáni elkötelezettségünk hányadik helyen áll a valóságban, akkor bizony nagyon meglepődnénk. Egy-egy hétköznapi negatív indulat, közönséges érzelmi fűtöttségből származó kielégületlenség beteljesítésének igénye jócskán megelőzi azt a vágyat és azt az érzelmi töltöttséget, amely egészségünk megóvására irányul.

 

Lássunk néhány példát!

Egy érelmeszesedésben szenvedő egyén számára, tudattalan, automatikus – és ezt nagyon ki kell emelnünk – elmefolyamatai szintjén fontosabb a saját, merev, keményvonalas gondolkodásának fenntartása, igazolása, táplálása, mint érrendszerének állapota. Pedig ez fő halálozási okként szerepel a világ talán összes országában. A példa utal rá, hogy az érelmeszesedés mentális oka közvetlenül a merev szemléletmódok fenntartásában keresendő.

A szemproblémával küzdő személy sem mond le önmagától az ítéletalkotásról, vagy vaskos előítéletek gyártásáról. A rákos beteg is csak akkor érzi a megbocsátás lelki aktusának valósággal életmentő szerepét, ha ez a pozitív gondolkodás és a lelki önsegélyezés kapcsán megvilágosodik számára. Önmagától nem tisztítja meg lelkét a haragtól és nem állítja le a gyűlölködő gondolatok táplálását még akkor sem, ha ezek felemésztik és megsemmisítik a szervezetét.

Az érelmeszesedés konkrét problémáján túl is a felsorolt viselkedések lelki okokra, betegségteremtő mentális folyamatokra utalnak. Mégis mi lehet az oka annak, hogy mélytudatunk, amely információk végtelen tárháza, az intuíció elsődleges forrása, a tudat számára elérhetetlen bölcsesség és hatalom megtestesítője, hagyja szervezetünket tönkremenni a gondolkodás pusztító aspektusának megtűrésével. Miért nincs olyan mechanizmus – kérdeznék sokan, amely figyelmezteti tudatos énünket: önmagadat rombolod, változtass hozzáállásodon, mert elbukhatsz, ha nem teszed.

A betegség tulajdonképpen az egészség negatív gondolatokkal való, az esetek nagy többségében tudattalanul történő lerombolása. A negatív, önromboló gondolkodás, a bosszúvágy beteljesítése, a meg nem bocsátás, az önértékelés súlyos hibáiból származó pótcselekvések a betegség melegágyaként szóba jöhető sémák sokak számára pillanatnyilag fontosabbak, vonzóbbak, sürgetőbbek, mint a tudatos lelki önvédelem.

 

A kövér ember valóban mindig jókedvű?

Vizsgáljuk meg most a kövérség olyan esetét, amely a személyes felelősség határain belül alakult ki! A kövér ember gondolkodásának középpontjában a védettség és a melegség érzése utáni mély vágyódás áll. Általában bizonytalan, fél, szorong még akkor is, ha ezt jól sikerül lepleznie. És pontosan a kitűnő álcázási és leplezési manőverek azok, melyek a kövér emberről azt a hiedelemrendszert alakították ki, hogy a jókedv megtestesítője. Gondoljuk végig, valamely viselkedésnek a szélsőséges, domináns megnyilvánulása az egyensúly elvesztéséből származó kompenzációs folyamat lehet!

A kövér emberek nagy családja azonban rendelkezik egy közös vonással, amelyet leolvashatunk róluk, ha alaposan tanulmányozzuk életüket. Lelki stabilitásukat nem elsősorban önértékelésük javításával igyekeznek kialakítani, hanem egy védőpajzs kifejlesztésével.

 

A védőpajzs

Minden erejükkel azt a védőréteget erősítik, mely körülöttük helyezkedik el. Gondolatvilágukban fellelhető önmaguk lekicsinylése, elutasítása, alkalmatlannak való érzése. Más szóval a gyengeségre és védettségre való alkalmasság az elesettség szerepére való képesség átélése és megvalósítása. Mindent, ami önvédelmükkel összefügg, egy külső fizikai pajzsra bíznak. Áthelyezik a felelősséget a pajzsukra és ezzel elveszítik hatalmukat életük és egészségük irányítása felett. Láthatunk azonban nagyon is életerős, stabilnak tűnő sikeres kövér embereket. Ez a látszat ne tévesszen meg bennünket. A mélyben mindig meghúzódik egy olyan fájdalom, melyet a védő zsírréteg igyekszik elleplezni.

A kövér ember számára a védettség rétegeinek halmozása, a belső gyámoltalanság átélése mindennél fontosabb lehet. Így az esztétikánál, – és ez a legkitűnőbb bizonyíték a negatív gondolat óriási hatalmára – de fontosabb a társadalmi beilleszkedési vagy párválasztási problémák megoldásánál is. Ha az ilyen személyiség negatív rögeszméje, a védettség igényének átélése és pajzzsal való biztosítása nem elég erős, akkor átmenetileg, vagy akár véglegesen is megszabadulhat zsírpárnáitól. Ezért gyakran hozza összefüggésbe a népnyelv a lefogyást a szerelemmel. „Szerelmes vagy? Úgy lefogytál.” A szerelem köztudottan egy szinte minden mást elsöprő intenzív érzelemtömeg. Ezért néha képes semlegesíteni a kövérséget fenntartó mentális hozzáállást is.

Korábban feltettük a kérdést, mi az az erő, amely képes a harmónia és a lelki teljesség utáni vágyakozás erőinek elnyomására. A kövér ember esetében annak a gondolatnak a befogadására, hogy „védelmet akarok, de nem erősítem a lelkemet, hanem zsírpárnáim növelése a védelem eszköze.” Már-már komikus, hogy az ilyen tudattalan meggyőződésből élő személy a tudatos gondolkodásával állandóan a lefogyást célozza, arról szól az élete és az a legfőbb tudatos elkötelezettsége. Ez kitűnő példa arra, hogy egyrészt a tudattalan vágyak játszva elnyomják a tudatos törekvéseket, másrészt arra, hogy életünkben két alapvető létezés hat. „

A következő lapszámban megnézzük, mit tehetünk saját magunk Coué módszerével az ideális testsúlyunkért.

 

Belépés



Elfelejtett jelszó?
Regisztráció

Hírlevél










Névjegy

Gál Attila kineziológus

Gál Attila

Kineziológus szakértő és vizsgáztató, Coach kineziológus, TEK tanácsadó,
alternatív mozgás és masszázsteraputa vizsgáztató, fülakupunktúrás addiktológus szakértő és vizsgáztató
Email: info@egyensulyert.hu
Telefon: +36 20 9264-010

Egyensúlyért Blog

Iwiw adatlap
IWIW

FaceBook adatlap
FaceBook

Kapcsolat
Levélküldés

Skype Me™!
Skype

Chat with me

Bemutatkozás

Levelezési cím:

2401 Dunaújváros
pf. 356.

 

Rendelők, térkép

 

Egyensúlyért Bt.

2400 Dunaújváros,

Kohász u. 8. fszt. 2.

 

Alterna Kft.

1123 Bp., Alkotás u. 37.

 

+36 20 9264-010Kérjen

időpontot

MOST!

Online

Jelenleg 10 vendég olvas minket
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com