Egyensúlyért Oktatási és Stresszoldó Bt.

Fiziognómia és vizuális kommunikáció

Lavater és Goethe

„Akinek szeme van hozzá, tud olvasni a sorok között,

  és az írásból megismeri az embert.”  /Spengler/

Johann Caspar Lavater filozófus és költő, 1741-ben született Zürichben. Teológiát tanult, majd 1769-ben pappá szentelték. Kiváló szónoki képessége folytán nagy népszerűségre tett szert. 1774 óta szoros barátságban élt Goethével.

„Érzelmeinket letükrözheti szemünk, arcunk, a lélek kiül az arcra.”

Lavatert erősen foglalkoztatták ezek a gondolatok.

Ebben az időben az intuitív józansággal és a jövendölési kísérletezésekkel átszőtt fiziognómiát az anatómiai stúdium fejlődése is kísérte. Nagyon gyakran vették komolyan, képzett, rendkívül komoly emberek, így Goethe és Herder is. Lelkes hozzájárulásukkal és együttműködésükkel született meg Lavater legnevezetesebb műve a Phystognomische Fragmante zur Beförderung der Menschenkenniniss und Menschenliebe (1775-1778 4 kötet)

E művében megalapította a frenológiát, vagyis azt a módszert, amely a koponya alkatából és az arckifejezésből akarja megállapítani a lelki egyéniségét.

Műve rendkívül nagy feltűnést keltett, különösen Franciaországban és Angliában.

1777-ben kiadott könyvében az írás vizsgálatának egy önálló fejezetet szentelt. Ezt fordította le 1806-ban Moreau de la Sarthe párizsi orvostanár, s a grafológiának Franciaországban is egyre több követője támadt.

Lavater tézise írás és beszéd differenciájának felismerésén alapul, mely szerint az arc olyan képi írás, melyet – a piktogramhoz hasonlóan – a verbális, hangzó nyelvre történő fordítás nélkül is értünk. Az arc írása olyan eredendő közlésmód, mely egyfelől a beszélt nyelv előtt jár, másfelől mintegy annak korrekciójaként rámutat a szóközpontúság kétértelműségeire.

„Az emberi arc többet jelent nekem minden történetnél és ősi okiratnál.” – írta Goethének. Az arc ugyanis „a legszebb és legbeszédesebb minden nyelv közül, a bölcsességnek és az erénynek a természetes nyelve.”

Több sziluett portrét is felhasznált illusztrációul, sőt írt is a sziluettek jó használhatóságáról, hiszen ezek egyszerűbbé teszik a megfigyelést, lévén, hogy csak a hatásvonalakat mutatják.

A sziluett készítés társasági szokás is volt. Goethe és Kazinczy köreiben is kedvelték.

Bár művének megjelenésekor úgy ünnepelték Lavatert mint egy új egzakt lélektan megalapítóját, a későbbi kritika nemsokára kimutatta, hogy koncepciójának nincs tudományos alapja.

Ennek ellenére később is sokak hittek az arc és az írás „jellemrajzában”. Bizonyítékul álljon itt Bartók Lajos drámaíró levele, melyet Koltóra küldött Teleki Sándorhoz:

„Hosszan olvasok arcod, s kezed vonásiban. Mért küldöd képed, hogyha írsz nekem? Kép, írás, ez vagy az, külön s magában is teljes híven mutatja lényed egész arányát. Mely tiszta, tűzpróbás, s vidám zenéjű. Arcod mosolyg, s mosolyganak betűid. …”

Lavater élete, kora előrehaladtával, miszticizmussal átitatott indulatkitörésekbe fulladt, ami feledtette vele racionalisztikus törekvéseit. Sokat vitázott Goethével, majd barátságuk teljesen kihűlt.

Svájc, francia hódító szándékú megszállása közben 1801-ben, egy mosseuai katona kezétől halt meg.

"Kétségtelenül van összefüggés az ember kézírása és lelkülete illetve jelleme között, s hogy a kézírásból legalább sejtésünk lehet arról, milyen módon él, és hogyan cselekszik.”  / Goethe /