Su Jok magterápia PDF Nyomtat Email

Az emberiség élete mindig a növények környezetében zajlott. Első táplálékunk is a növények közül kerültek ki. Megfigyelték, hogy bizonyos növények fogyasztása jó hatással van egyes szervekre, és testi folyamatokra, mint pl. emésztés, sebek kezelése, megfázás. Egy idő után őseink rájöttek arra, hogy nem csak a növényt, hanem a magját is fel lehet használni – tápértéke mellett – arra, hogy egészségünket javítani tudjuk. Minden mag energetikai töltéssel rendelkezik. Ezt a tulajdonságát használjuk fel. A felhelyezett mag energiát sugároz a megfeleltethetőségi rendszerbe, így ezen keresztül a problémás szervbe is. Ha helyesen választottuk ki, fel tudja tölteni energiával a beteg testrészt, szervet.

Park Je Woo professzor szerint a világban a változatosságot a hetero erő, míg az állandóságot a homo erő biztosítja.

E két ellentétes, de egymást kiegészítő erő biztosítja az egyensúlyt a világban. Ezt a hatást a gyógyításban is fel lehet használni, maikor pl. a magok szervekhez való hasonlóságát használjuk ki a kezeléshez. Ezen elv szerint, minél nagyobb a hasonlóság, annál alkalmasabb a mag a szerv befolyásolására.

Legjobb példa erre a bab, amit kiválóan alkalmazhatunk a vese kezelésére. Gyengén, erőtlenül működő, homokkal telített vese kezeléséhez a legjobba vörös bab, amit a vese zónára kell éjszakára felragasztani. Érdekes megfigyelni, hogy bab állaga reggelre megváltozik, ami bizonyítja, hogy a mag a szervre kedvező hatást gyakorolt.

De a kerek szerveknél alkalmazhatunk kerek magokat pl.: szem, epe – borsó, vagy a hasnyálmirigy kezelésére szőlő magot, a tüdőjére hajdinát.

Milyenek legyenek a felhasznált magvak?

Ha lehet legyen élő, és ne legyen sérült.

Akkut betegségeknél használjuk a magokat a csírázás előtti állapotban. Ilyenkor ha van rá lehetőség 20-30 percre áztassuk be a magot, így életre kel és erőteljesebb lesz a hatása. Krónikus betegségeknél alvó állapotban használjuk a magokat, azaz nem szükséges előkészíteni.

A Szél energia magvai zöld színűek. Kiválóan alkalmasak, akkor, ha valamit mozgásba kell lendíteni. Jól alkalmazhatók a máj és epe energetizálására. Epe görcs esetén ragasszon borsó szemet az epe zónára.

A Meleg energia magjai pirosak (galagonya, gránátalma), amihez a szív és vékonybél tartozik. A piros magvakat alkalmazhatjuk még az alulműködések kezelésre, mint pajzsmirigy hipofunkció

A Forróság energia magjai narancs színűek, vagy melegítő hatásuk van. Csípős paprika magját több kliensem alkalmazta sikeresen olyan betegségeknél, ahol stimulálni kellett a keringést: elégtelen havi vérzés – méh, immunrendszer erősítés - csecsemő mirigy területe, hideg kéz és láb.

A sárga színűek a Nedvesség energiára vannak jó hatással, s mint ilyenek leginkább a lép, hasnyálmirigy, gyomor befolyásolására alkalmazhatóak. Krónikus gyomorhurut kezelésre tegyünk kukorica szemeket a gyomor zónájára. De nagyon jól oldják ezek a magvak a nyákot, hígítják a székletet: Citrus magvak, sütőtök, patiszon, sárgaborsó.

Fehér-barna színűek: szárazság energiája. Rendkívül jók a tüdő és vastagbél problémáinak kezelésére, mint pl. székrekedés.

Esetleírás: 43 éves nő

Idegen helyen (tábor) 2 napja nem volt széklete, ami komfortérzetét nagyon zavarta.

Szondás vizsgálat:

A vastagbél megfeleltethetőségi zónáján a haránt és leszálló ág jelzett fájdalmat.

Kezelés:

A terület masszírozása kivezető irányba, 3 db moxa elégetése a zónán, majd görögdinnye mag felhelyezése kivezető irányba. (lsd. ábra)

A kezelés után 30 perccel már volt egy kevés széklete, de másnap reggel jelezte, hogy a bélműködése teljesen helyreállt.

A dinnye mag helyett lehet alma magot használni. Amennyiben valakinek hasmenése van, akkor fordítva kell magokat felhelyezni.

Fekete színű magok, Hidegség energia. Bors: megfázás esetén a mandula vetületére 20-30’-ig. Vadrizs: gennyes gyulladásokkal érintett szervek területére.

Természetesen nem csak a magok színét, hanem alakját is figyelembe vesszük, s így nagyon változatosan alkalmazhatjuk őket. Egy-két példa még különböző betegségekre:

Hasmenés, székrekedés, szélhajtás: a bélrendszer kimeneti részéhez, kapormag, lenmag.

Vírusos folyamatoknál – pl. influenza, megfázás, torokfájás – jól alkalmazható egy szelet fokhagyma felhelyezése a tüdő, vagy torok zónájára. Vigyázzunk, ne hagyjuk fent 30 percnél tovább, mivel kimarhatja a bőrt.

A hajdinát általános stimulátorként használhatjuk alakja miatt bármilyen zónán. A felragasztott magot naponta többször masszírozzuk meg, így stimuláljuk a vérkeringést a zónához tartozó szervben.

Csipkebogyó: máj, epe vetületére.

Apróbojtorján, galagonya: szívbetegség

Szárított babérlevél: sok slejmmel járó köhögésnél a tüdő vetületére helyezzük.

Napraforgómag: gyerekeknél rossz, nehéz alvás esetén zokniba helyezzük a magokat, és úgy adjuk a lábaira (többször felhasználható).

A magterápia nagyon hatékonyan kiegészíti az orvosi kezelést és vissza adja az irányítást a betegségünk kezelése felett.

 

Belépés



Elfelejtett jelszó?
Regisztráció

Hírlevél










Névjegy

Gál Attila kineziológus

Gál Attila

Kineziológus szakértő és vizsgáztató, Coach kineziológus, TEK tanácsadó,
alternatív mozgás és masszázsteraputa vizsgáztató, fülakupunktúrás addiktológus szakértő és vizsgáztató
Email: info@egyensulyert.hu
Telefon: +36 20 9264-010

Egyensúlyért Blog

Iwiw adatlap
IWIW

FaceBook adatlap
FaceBook

Kapcsolat
Levélküldés

Skype Me™!
Skype

Chat with me

Bemutatkozás

Levelezési cím:

2401 Dunaújváros
pf. 356.

 

Rendelők, térkép

 

Egyensúlyért Bt.

2400 Dunaújváros,

Kohász u. 8. fszt. 2.

 

Alterna Kft.

1123 Bp., Alkotás u. 37.

 

+36 20 9264-010Kérjen

időpontot

MOST!

Online

Jelenleg 2 vendég olvas minket
Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com