Egyensúlyért Oktatási és Stresszoldó Bt.

Mind a pszichológiában mind a pedagógiában egyaránt központi fogalom a képesség. Különböző szakterületeken többféle értelmezésben is előfordul. Annak megfelelően, hogy melyik tudomány vizsgálja és értelmezi ad nevet a képességnek: tanulási, alkalmazkodási, gondolkodási, szexuális, munka, alkalmazkodási, társas, írás, álló, fizikai, egészségre való, nyelvi, érzelmi tűrőképesség és lehetne folytatni a sort a végtelenségig.

A képesség különböző értelmezései megegyeznek abban, hogy a képességet egyének pszichikus tulajdonságának tekintik, ami valamilyen tevékenység gyakorlása révén alakul ki, és e tevékenység kivitelezésében nyilvánul meg. Nem más mint egy lehetőség, az egyén rátermettsége arra, hogy bizonyos mennyiségű gyakorlás után bizonyos készségeket vagy jártasságokat sajátítson el.

A képesség alapját különböző adottságok képezik. Mit is jelent mindez?

Minden embernek más-más tevékenységhez van adottsága. Mást tud és végez szívesen az egyik, míg mást a másik. Van akinek az emberekhez van „érzéke”, míg egy másik ember kiválóan és gyorsan képes megtanulni pl. nyelveket.

A képesség kutatásának során mindig felmerül a kérdés, hogy mi határozza meg az egyéni különbségeket. Miért van az, hogy az egyik ember képes pl. jól számolni, mag a másik ehhez teljesen analfabéta, az egyik jól eligazodik ismeretlen helyen is, míg a másik még térképpel is eltéved? Ezeket az egyéni különbségeket két tényezőhöz szokták kötni:

• az öröklődés,
• a környezet hatásai (tanulás).

Álláspontom szerint mindkettőnek fontos szerepe van a különböző képességek kialakulása során. Az öröklődés során kapunk olyan külső és belső tulajdonságokat, amelyeket a tanulás, gyakorlás révén fejleszthetünk, megerősíthetünk magunkban, így a hétköznapokban használható és alkalmazható tudásunk részévé válik. Így lehet valakinek olyan jó adottsága mondjuk a zenéhez, de ha az nem gyakorolja, azaz nem fejleszti a képességét, akkor ez számára nem lesz alkalmazható tudás.

És el is érkeztünk a képességfejlesztés területére. A képességfejlesztés a fejlesztő hatású tevékenységek (gyakorlás) tudatos pedagógiai tervezése és irányítása; ennek eredményeként alakul ki az egyén különböző képességeinek az a rendszere, amely az adott tevékenység és a ráépülő tevékenységek magasabb szintű, sikeres végzését eredményezi.

A manapság alkalmazott képességfejlesztés pedagógiai célja a személyiség képességeinek maximális kialakítása, optimális szintre emelése.

Mi ezzel a probléma?

Egyrészt tudatos tervezést és irányítást igényel a pedagógustól, akik nincsenek felkészülve és felkészítve erre a feladatra. A nagy létszámú osztályok nem teszik lehetővé a „problémás” gyermekekkel való közvetlen foglalkozást.

Másrészt a fejlesztés során olyan képességeket igyekeznek a gyermekekben fejleszteni, amik a gyermeknek problémát okoznak. A próbálkozások során értelem szerűen a gyermek kudarcokkal találja magát szembe. A kudarcok pedig – mivel érzelmileg fájdalmasak és megalázóak – tovább csökkentik az amúgy sem túl nagy motivációt  a tanulásra. Gondoljon csak bele, hogy amikor Önt kudarc éri, akkor azt a tevékenységet szívesen végzi továbbra is, vagy pedig igyekszik azt elkerülni…

E problémák kezelésre tesz kísérlet az Alternatív Képességfejlesztés. Mit takar mindez?

A „problémás” gyermekeket eleve nem a problémás keretbe teszi. Ez a megnevezés mint egy bélyeg vonul végig a gyermek életén és azt sugározza felé, hogy vele valami probléma van, mait mindenképpen kezelni kell. Ő rossz, más mint a többiek és ez a másság teher mindenki számára. A szülőnek, a pedagógusnak egyaránt. Sokkal célszerűbbnek látszik a kihívásokkal küszködő kifejezés alkalmazása, ami a tanulás során jelentkező nehézségeket a kihívás keretébe teszi, mai viszont már nem okoz stresszt.

A fő különbség azonban az alternatív képességfejlesztés és az eddig alkalmazott között, hogy az alternatív képességfejlesztő szakember azon képességek alkalmazására helyezi először a hangsúlyt, ami gyermeknek már elve jól megy.

Az alternatív képességfejlesztés szempontjai:

• Figyelemben veszi, hogy milyen érzékszervi rendszerrel dolgozzuk fel az információkat: vizuálisan, auditív módon vagy kinesztetikusan.
• Melyik agyféltekénk működése domináns.
• Milyen a mozgásunk.
• Milyen traumák érhettek minket gyermekkorunkban.
• Milyen közegben kell tanulnunk: támogató vagy esetleg romboló.

Tehát nem egy hiányzót akar kialakítani, hanem a már meglévőt fejleszteni. Ez sikerélménnyel jár, ami növeli a gyermek önbizalmát, önértékelését és motivációját a tanulás irányába. Amikor az önértékelés a helyére került, akkor szépen lassan ennek holdudvarában lehet azokat a képességeket kialakítani, amik nem működnek megfelelően. Ekkor a tapasztalatok szerint már jóval nagyobb lesz a hajlandóság a gyermekben arra, hogy a számára előírt gyakorlatokat elvégezze és eredményeik is látványosan javulni fognak.

A cél tehát a teljesítményképes tudás kialakítása, ami valamely ismeret elsajátításának az a szintje, melyet alkotó alkalmazás, új feladatok megoldásában történő felhasználás jellemez.