| Vizsgálat az Alapozó terápiában |
|
|
|
|
Az alapozó terápia során általában 5 és 15 év közötti gyerekekkel foglalkozunk, de néha előfordul, hogy idősebbek is igénybe veszik a felmérést. Az óvodás nagycsoportos gyerekek fejlesztését – mozgásügyetlenség, meg nem választott dominancia, a finommotorika fejletlensége stb. miatt – többnyire az óvónő javaslatára kéri a szülő, vagy előzetesen szakértő véleménye minősítette a gyermeket dyslexiaveszélyeztetettnek. Sokszor azonban maga a szülő észleli, hogy valami nincs rendben a gyermekkel és elhozza felmérésre.
Óvodás gyermekeknél ún. „nagyvizsgálatot” végzünk, iskolás gyermekeknél e mellett olvasás- és írástesztre is sor kerül. A gyermek vizsgálatra való jelentkezésekor a szülő kap egy „Anamnézis” (kórelőzményt kérdező) lapot, melyet kitöltve - a gyermek korábbi vizsgálatainak eredményével - magával hoz a következő alkalommal, vagy már előzetesen kérjük, hogy hozza magával a szükséges papírokat és a vizsgálatot követően vesszük fel az anamnézist. A gyermekkel a vizsgálat során először beszélgetünk. Családi helyzetről, kapcsolatairól, barátairól, napirendjéről kérdezzük, s ez által képet kapunk általános, illetve időbeli tájékozottságáról. Ezután következik a fejlődéstani nagymozgások, majd a mozgáskoordinációs gyakorlatok, a térben való mozgás és tájékozódás, téremlékezet, jobb-bal tájékozódás, a testséma- és ujjismeret vizsgálata. A nagymozgások első vizsgálata a fejfordítás. Ilyenkor megkérjük a gyermeket, hogy feküdjön a hátára és fordítsa el a fejét valamelyik oldalra úgy, hogy a füle is leérjen. A végrehajtás közben figyeljük a függetlenedést - még viszi-e a testet a fej fordításával, vagy nem - illetve azt, hogy mennyire könnyed a mozdulat. A következő feladat során a vizuális figyelmet vizsgáljuk. A gyermeknek fel kell sorolnia mit lát, amíg egyik oldalról a másikra lassan elfordítja a fejét. Ennek a feladatnak a végrehajtása során a dysphasiás gyermekek - akiknél a nyelvi kifejezés alacsony színvonalú – nem sorolnak fel minden részletet. Ez intő jel lehet a terapeutának arra, hogy milyen területen lehet a probléma, mire kell majd figyelni a fejlesztés során. A vizsgálat célja, hogy lássuk, honnan indulunk és hová tartunk. Három tengely mentén folyik a vizsgálat. Minden mozgástanításunk a képesség – készség – automatizáció utat járja be, a vizsgálat első tengelye megmutatja, hol tart a gyermek ezen az úton a mozgás végrehajtásában.
Képesség 0 = nem képes végrehajtani 1 = csak segítséggel képes végrehajtani, vagy sorozatmozdulatból egyet tud, utána szétesik 2 = képes végrehajtani, de rengeteg problémával Készség 3 = kialakult készség, de problémás 4 = kifejezett készség, de fáradékony, nehézkes, vagy nem szép a mozgás Automatizáció 5 = automatizált és szép a mozgása
A második tengely a mozgás formájának vizsgálata. Ilyenkor megállapítjuk a mozgás formájáról, hogy az széteső, nehézkes, avagy harmonikus, könnyed; leszorított, vagy jól koordinált; merev tartású, illetve ritmusos-e? A harmadik tengely azt vizsgálja, van-e a mozgásban éretlenségre utaló jel? Ilyen lehet minden kényszertartás, kényszermozgás – a gyermek szájával, nyelvével kíséri a mozgást -, a szét nem választott mozgások – például ha a feladat terpesz zár ugrás tapssal kísérve minden ütemre, s ehelyett a gyermek az ugrás egyik ütemére nem tapsol, szünetet tart. A „nagymozgások” után rutin ideggyógyászati vizsgálat következik, mely sokat elmondhat a szemmozgásokról (esetleg kettős képek, nystagmus stb.) nyelv, száj, garat mozgékonyságáról (agyidegek), reflexekről és izomerő-izomtónusról, és főleg a kisagy érettségi állapotáról. Majd a látás- és hallásvizsgálatot követi a dominancia-vizsgálat, mely egyúttal a kéz-szem koordináció és a finommotorika vizsgálata is. A domináns szem vizsgálatánál megkérjük a gyermeket, vegye kezébe a látcsövet és nézzen bele. Azt figyeljük, melyik kezével nyúl érte, átveszi-e a másikba, illetve melyik szeméhez emeli. Ebből állapíthatjuk meg a dominanciát, s hogy a dominancia egyértelmű vagy kevert-e. Egyértelmű a dominancia, ha a gyerek pl. jobb kézzel nyúl érte, nem veszi át másik kezébe és a jobb szeméhez emeli (vagy fordítva). Kevert a dominancia, ha pl. bal kézzel jobb szeméhez emeli, vagy fordítva. Kialakulatlan a dominancia, ha átveszi a látcsövet egyik kezéből a másikba és ha még keresztezve emel a szeméhez, akkor ezek kombinációja alakul ki és fokozott a dyslexia veszélye. A vizsgálat végén megbeszéljük a szülőkkel mely területeken szükséges a fejlesztés. A komplex idegrendszeri vizsgálatot Dr. Marton-Dévényi Éva ideggyógyász doktornő vezeti. Antal Zsuzsanna kineziológus alapozó terapeuta
|

Gál Attila
Kineziológus szakértő és vizsgáztató, Coach kineziológus, TEK tanácsadó,
alternatív mozgás és masszázsteraputa vizsgáztató, fülakupunktúrás addiktológus szakértő és vizsgáztató
Email: info@egyensulyert.hu
Telefon: +36 20 9264-010
|
|
Levelezési cím:
2401 Dunaújváros
pf. 356.
Egyensúlyért Bt.
2400 Dunaújváros,
Kohász u. 8. fszt. 2.
Alterna Kft.
1123 Bp., Alkotás u. 37.