Barion Pixel
egyensulyert bt

Brain Gym ® 101

brain gym 101

Az Educational Kinesiology (EDU-K) vagy más néven Pedagógiai Kineziológia a különböző tanulási képességek fejlesztésével foglalkozik.

Brain Gym® 101

Az EDU-K alaptanfolyama a Brain Gym® 101 kurzus, mely az egész módszer alapjait tanítja meg a résztvevőnek.

A Brain Gym ® – magyarul Agytorna – egy speciális mozgásformákat, folyamatokat, és programot tartalmaz annak érdekében, hogy akár Ön, akár gyermeke hatékonyabban tudjon tanulni.

Az eredetileg fiatal tanulóknak kifejlesztett programot ma már a világ több mint 50 nyelvén ismerik és felhasználásának területe kiszélesedett: alkalmazzák a sport és az üzleti élet területein is a tanulás mellett.

Aki a tanfolyamon részt vesz készség szinten tanulja meg használni és a hétköznapokban alkalmazni:

a kineziológiai izomtesztelést,

az agyintegrációs gyakorlatokat,

a noticing folyamatát (belső megfigyelés),

a Dennison-féle Laterális Behangolás gyakorlatsorát,

kiegyensúlyozni agyunk 3 dimenziós működését,

csökkenteni a kapcsolódó stresszt.

Képes lesz:

javítani tanulási eredményét, hatékonyságát,

segíteni annak, akinek szüksége van támogatásra.

brain gym

Brain Gym® 101 tematika

  • Általános bevezetés: az EDU-K története, izomtesztelés, noticing.
  • A teljes-agy integráció megtapasztalása a teljes-testmozgáson keresztül.
  • Az agyféltekék feladatai.
  • 26 Brain Gym© alapgyakorlat.
  • Az 5 lépcsős tanulási modell.
  • Látás (olvasás), hallás, írás, pozitív hozzáállás (stressz-csökkentés), testmozgás balanszok alkalmazása.
  • Dennison-féle Laterális Behangolás (DLB).
  • A 3 dimenzióban működő agy.
  • Lateralitás, Központosítás, Fókusz dimenziók kiegyensúlyozása különböző célokkal kapcsolatban.
  • Minden Bajom Jóra Fordul balansz.
  • Személyes célok és a Brain Gym©.
  • Játék szerepe a tanulás során.
Kép forrása: https://coalitiontoadvancelearning.org/brain-gym-workouts-for-the-classroom.html

Kiknek ajánlott a Brain Gym® 101 tanfolyam?

bármilyen korú embernek, aki tanulási képességeit szeretné fejleszteni,

pedagógusoknak, akik a tanításukra bízott gyerekek teljesítményét szeretnék könnyed, játékos módon javítani,

szülőknek, akik ilyen módon is szeretnék gyermekük/gyermekeik fejlődését segíteni főleg, ha tanulási nehézségekkel (különböző dyslexiák) esetleg viselkedési zavarokkal küzdenek (hiperaktivitás),

sportolóknak, üzletembereknek,

egészségügyi szolgáltatóknak, kineziológusoknak, akik szakmai ismereteiket szeretnék bővíteni,

akik természetgyógyász kineziológusként szeretnének dolgozni,

és mindenkinek, aki fejleszteni szeretné saját képességeit az élet különböző területein.

Képzési információk

A képzés időtartama: 4 nap,

naponta 09.00-16.30 óráig

A képzési díj NEM tartalmazza tanfolyami jegyzet költségét.

Jelentkezni 25 000 Ft regisztrációs díj megfizetésével lehet. (Regisztrációs díj beleszámít a képzés díjába.)

A képzés jegyzetének a díja: 4 500 Ft (a helyszínen készpénzben fizetendő)

A jegyzet tartalmazza a képzés anyagát. A jegyzet inkább egy könyv, nem nagyon lehet írni bele, ezért érdemes külön jegyzetpapírt és akár színes ceruzát is hozni a képzésre.

Időpontok:

A képzés helyszíne: BUDAPEST

Időpont: 2024. június 8-9. és 22-23.

Jelentkezési határidő: 2024. május 25.

Tanfolyamvezető: Gál Attila Brain Gym Instructor

A képzés helyszíne: BUDAPEST

Időpont: 2024. július 13-14. és július 27-28.

Jelentkezési határidő: 2024. július 01.

Tanfolyamvezető: Facskó Ágnes Brain Gym Instructor

A képzési létszám korlátozott. Így, ha jönni szeretne mindenképpen foglalja le helyét!

Ha már nem tud jelentkezni, akkor ez azt jelenti, hogy a létszám betelt. Ez esetben írjon nekem levelet és felveszem várólistára!

KAPCSOLAT

Tanfolyamvezető

kineziológia Gál Attila

Gál Attila

kineziológus szakértő és vizsgáztató, az IKC Professzionális kineziológusa, Brain Gym©, Touch for Health, Stress Release oktató

Kérem segítsen eljuttatni az információt minél több emberhez! Ossza meg oldalunkat!

Brain Gym® 101

képzési díj
HUF 84 000 ÁFA mentes
  • Jelentkezéskor most elegendő 25 000 Ft regisztrációs díjat megfizetni.
  • A képzési díj NEM tartalmazza tanfolyami jegyzet költségét.
  • A képzési díj a EDU-K Foundation nemzetközi oklevelének díját is tartalmazza.
  • A képzés felkészít az OKFŐ ( régi ÁEEK) által szervezett természetgyógyász kineziológusi vizsgára is. (nem kötelező vizsgázni!!!)
  • A képzés része lehet az MKA vagy az IKC nemzetközi professzionális kineziológusi vizsgájának.

Kedvezmények

  • Ismétlők 50% kedvezménnyel végezhetik el a tanfolyamokat! (Képzésenként max. 2 ismétlőt tudok fogadni! Ha ismétlőként jönnél, kérlek írj levelet.)
  • Pedagógusok, nyugdíjasok és nagycsaládosok 10% kedvezménnyel végezhetik el a képzést. 
  • A kedvezmények nem vonhatók össze más kedvezményekkel. Amennyiben több kedvezményre jogosult, úgy a nagyobb kedvezményt számítjuk be. A kedvezmény a fizetési oldalon érvényesíthető.

Jelentkezés a 2024. júliusi, Facskó Ágnes képzésére

A fenti kedvezmények az ismétlés kivételével nem érvényesek.

Facskó Ágnes ev.-ként csak magánszemélyek részére tud számlát kiállítani.

0
Elérhető hely van!

Jelentkezés a 2024. júniusi, Gál Attila képzésére​

Visszajelzések

Galéria

Ajánlott irodalom

e-learning-icon-4.png

RÉSZVÉTEL
A KÉPZÉSEN

A képzés jelenléti képzés. A részvételhez szükséges adatokat, információkat megtalálja lent a GYIK-ben, de elküldjük a kezdés előtt e-mailben is.
FONTOS! A képzésen csak egészségesen vehet részt!

TÖLTSE KI A LENTI ŰRLAPOT

Az űrlapon tudja megadni a jelentkezéshez szükséges adatait és választhat fizetési módot.
Jelentkezéskor elgendő 13 000 Ft regisztrációs díjat megfizetni.

HASZNÁLJA A GYAKORLATOKAT

A képzést követően fontos, hogy használja és alkalmazza is a megtanult gyakorlatokat.

FIGYELMEZTETÉS!

 A képzésen bemutatott technikák, gyakorlatok nem diagnosztikai értékűek, nem adnak orvosi javaslatot és nem helyettesítik a szakorvosi ellátást. Az információkkal nem szándékozunk orvosi, fiziológiai vagy egyéb hasonló szolgáltatást ajánlani. Ha valaki szakorvosi ellátásra szorul, arra bátorítjuk, hogy keresse fel kezelőorvosát. Az itt tanult teszteket, korrekciókat mindenki saját felelősségére alkalmazhatja.

Gyakran ismételt kérdések

Mi a pontos helyszín?

Kineziológiai képzéseink jelenléti képzések

Képző helyünk:

1146 Budapest, Istvánmezei út 2/b. II. 18.

Vidéki képzéseink helyszínéről regisztrációt követő visszaigazoló levélben kap tájékoztatást.

Hogyan vehetek részt a tanfolyamon?

Nem kell mást tennie, mint megadni az adatait a jelentkezési űrlapon és a MEGERŐSÍT gombra kattintani.

Van-e valamilyen előfeltétel?

A különböző kineziológiai képzéseknél más és más az előfeltétel.

Az alapképzéseknél NINCS semmilyen előfeltétel. Bárki részt vehet rajta.

Azonban a különböző szintek egymásra épülnek, így az alsóbb szinteket teljesíteni kell.

Pl.

A Brain Gym tanfolyamnak nincs előfeltétele, de az Optimális Agyi Szervezettség képzés előfeltétele a Brain Gym.

Az egyes képzéseknél jelöljük az előfeltételeket.

Mindenkinek jók a képzésen tanult gyakorlatok?

Fontos kérdés!

Biztonságosan alkalmazhatja mindegyik gyakorlatot!

Amennyiben azonban szeretné személyre szólóan alkalmazni a módszert, akkor érdemes a gyakorlatok alkalmazása előtt felkeresni egy megfelelő szakembert.

Amennyiben pszichoterápiás, pszichiátriai kezelés alatt áll, mindenképpen kérje ki kezelő terapeutája vagy orvosa véleményét a gyakorlatok alkalmazásáról.

A stresszkezelő módszerek sok embernek segítettek, segíthetnek Önnek is, de kellő körültekintéssel kell alkalmazni. Ha bizonytalan, akkor kérjen egyéni konzultációt, tegye fel kérdéseit, örömmel állunk rendelkezésére.

Hogyan működik a bankkártyás fizetés?

Jelentkezést követően a szamlazz.hu rendszeréből egy díjbekérőt küldünk ki, mait kifizethet bankkártyával vagy átutalással.

Biztonságos és kényelmes fizetést Bankkártyával vagy Barion tárcával a Barion Payment Zrt. biztosítja.

Egy bankkártya szükséges hozzá.

Működik előre feltöltött e-pénz egyenlegről (Barion tárca), kártya nélkül is.
100% biztonságos és villámgyors.

A bankkártya adatait NEM ITT, hanem majd a Barion oldalán kell megadnia.
A Barion Payment Zrt., tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank engedélyével végzi, a 2011-es Elektronikus Pénzről szóló EU direktíva és a 2013. évi CCXXXV. törvény alapján. Engedély száma: H-EN-I-1064/2013 | Intézmény azonosító: 25353192

Az új szabályozások szerint a bankja külön azonosítja a bankkártyás fizetését. Legyen kéznél okos telefonja, hogy jóvá tudja hagyni a fizetést.

Vizsgázhatok kineziológiából?

Igen. Két féle vizsgát is tehet.

Ha egészségügyi szakdolgozó (természetgyógyász) szeretne lenni, akkor meg kell felelni a 11/1997 NM rendeletben foglaltaknak.

Ha nem szeretne egészségügyi szakdolgozó lenni, akkor csak az adózási jogszabályoknak kell megfelelnie. Ez esetben is van lehetőség minősítő vizsgát tenni egy nemzetközileg elismert szakmai szervezetnél. Ezt erősen ajánlom is mindenkinek, aki másokkal szeretne foglalkozni.

Ilyen szervezet jelenleg hazánkban a Magyarországi Kineziológiai Alapítvány (MKA).

Az MKA minősítési rendszeréről itt olvashat.

Itt pedig talál egy cikket a Kuruzslással kapcsolatban.

 

Oktathatom-e a Brain Gymet?

Van lehetőség oktatói vizsgát tenni. Ehhez azonban végig kell járni a képzési utat.

Mindaddig amíg nem rendelkezik az Breakthrue International instructori vizsgájával és szerződéssel, addig nem végezhet oktatói tevékenységet.

Erről kérdés esetén tájékoztatom.

Részletek: https://www.magyarkineziologiaialapitvany.hu/mi-a-kineziologia/kineziologiai-rendszerek/kineziologiai-rendszerek-edu-k/

Oktathatom-e a Touch For Health rendszert?

Van lehetőség oktatói vizsgát tenni. Ehhez azonban végig kell járni a képzési utat.

Mindaddig amíg nem rendelkezik az IKC instructori vizsgájával és szerződéssel, addig nem végezhet oktatói tevékenységet.

Erről kérdés esetén tájékoztatom.

Részletek: https://www.magyarkineziologiaialapitvany.hu/mi-a-kineziologia/kineziologiai-rendszerek/kineziologiai-rendszerek-touch-for-health/

A tanfolyam elvégzését követően bizonyítványt, vagy oklevelet állítanak ki?

Bizonyítványt, oklevelet a jogszabályoknak megfelelően csak állami intézmények adhatnak ki.

Az adott kineziológiai rendszer nemzetközi certificate-jét  adjuk és természetesen a Felnőttképzési törvénynek megfelelően magyar tanúsítványt is, ha ezt igényli.

Aki OKFŐ vizsgára szeretne jelentkezni, annak külön igazolást adunk a képzés elvégzéséről.

Más képzéseinkről díszoklevelet állítunk ki.

8 PRAKTIKUS KINEZIOLÓGIAI GYAKORLAT (e-book)

8 praktikus kineziológiai gyakorlat borító

Töltse le most és alkalmazza azonnal ezeket a praktikus kineziológiai gyakorlatokat!